Szóval mivel meguntam a blog.hu meglehetősen szuboptimális képfeltöltési és szerkesztési lehetőségeit a blogot elköltöztettük. Mostantól Lőrinc és cseperedése, köszönhetően a http://wordpress2blogger.appspot.com/ alkalmazásnak a régi bejegyzésekkel együtt a
oldalon érhető el. Tessék könyvjelzőzni!
A Zaklatás c. filmben van egy részlet, mely nagyon megragadta a fantáziámat, amikor anno 1995-ben láttam. Nem, nem, nem az a rész, amikor Demi Moore rámászik Micheal Dougles-re, hanem amikor Donald Southerland a film végén megtartja a szokásos, heti „hétlezáró” bullshit motiváljuk az embereinket beszédét és úgy kezdi, hogy „What a week, haa!”. Szóval, most hétfő van, de akkor is What a week, haa!
Egyrészt a lakásunkban állandósult a népsűrűség, kisebb szórással ugyan, de csaknem eléri a 10 m2/fő –értéket (a függvény minimuma egyébként idén eddig 8 volt, az október-április maximum pedig valahol 32 körül található: ebből is látszik, nem normál eloszlású függvénnyel van dolgunk, a nyári hónapokban csúcsosodik reciproka, mint a bulihelyeken bizonyos…., de ezt hagyjuk). Titokban elkezdtem egy Mókuscamping felirat megtervezését, melyet jövőre a házunk homlokzatán szándékozom elhelyezni.
Másrészt itt jártak ugye az apai nagyszülők és ennek köszönhető, a „Csicseriborsó bablencse” című örökéletű slágert már nem nekünk kell Lőrincnek megtanítani, az egy életre elraktározódott. Ha altatni akarjuk, csak megemlítjük és már menekül is az álommanók felé…Az is biztos, hogy a heti kalória bevitellel sem kellett nagyon megküzdenünk, biztosított volt a napi 4000 kcal, mármint a reggelihez, melyet további kalóriabombák követtek. Ennek köszönhetően Lőrincünk tovább fokozta testsúlyát, illetve a babylove pelenka ellen elkövetett támadásokat, mely all-in attack-ok sikerének köszönhetően Lőrincünk átvette a vezetést és az uralmat, a pelenka pedig nemes egyszerűséggel feladta a küzdelmet. Tartós Libero teszt következik, a szőnyegmosás folyamatban az all-in mondás pedig átértelmeződött.
Harmadrészt az uncsitesók is különös figyelemmel követik eme gyarapodó csöppség világfelfedező körútjait. Leginkább Berzsián szemelte ki magának Lőrincet és itt-ott azért rámászik kicsit, illetve megkerülő nyusziugrós hadcsellel ellopja a csörgőjét. A felnőttebb rokonok inkább a távtartást gyakorolják, de hát ez el is várható egy 12 kilós unokatestvértől, ha nem akarjuk, hogy az sérvet kapjon 4 évesen testsúlyának 65%-ától.
Csütörtöktől szabadság következik, mely valószínűsíthetően felpörgeti a blogot, illetve jót tesz majd idegsejtjeinknek és Lőrincünk megkeresztelkedettségének is. Éljen, éljen.
Hú, sok minden történt. Kezdeném rögtön Geri bácsival, mert igencsak megmozgatta az olvasóközönséget. No, tehát pénteken ugye menni akart, mire megkérdeztük, hogy figyu má’, mé’ ne maradnál még két napot. Mire hosszas elmélázás után, a „miért ne” válasz érkezett. Hát igen, Geri bácsi egy hét alatt, Lőrinchez hasonlóan, teljesen eldalmátosodott: hosszas tervezgetést követően egész nap képes volt semmit tenni… hétfőn valószínűleg nagyon fájhatott neki a munka. Még jó, hogy jött a hidegfront.
Amely egyáltalán nem viselte meg Lőrincet, illetve a szüleit, akik kicsi tappancsát belemártották a tengervízbe.
Hát mókusék roppantul élvezték az akciót, a halláskárosodott üdülőközönség azonban nem valószínű. Hát igen, a szomszédos D&B DJ kicsit abba is hagyta a zenét, mert nem tudta mire vélni az oroszlánsüvöltést, illetve az ezt követő tömeghisztériát. Nekünk vicces volt, ő meg egy kos-kos, tehát megvan, meg volt és meg lehet a saját véleménye.
Történt továbbá az is, hogy immáron másodjára megérkeztek a nagyszülők is. A mai GDP kergetést követően ennek megfelelően arra érkeztem haza, hogy édesapám fölszerelte a LED-es lámpákat, s miközben ezt csodáltuk, Lőrincünk saját akaratából oldalra fordult. Utána persze már ezt csodáltuk.
A mutatványt sokszor megismételte még, de azért legjobban mégiscsak annak örült, amikor elvittük a Baumaxba, melyet az alábbi arcmutatványok ömlesztett özönével üdvözölte.
Hát hiába, egy kis csempevásárlás mindenkit feldob.
Eljött a péntek. Geri bácsi nemcsak kiváló fotósnak bizonyult, még annál is jobb bébiszitternek. Szívesen rábíznánk csemeténket kár, hogy nem marad már tovább…
A hét másik nagy eseménye, hogy Lőrincünk elkezdett csúszkálni, melynek a folyamata általában irtózatos ordításban végződik, de közben igen tetszetős vigyorgó, néhol vicsorgó fenékkiemelésekkel és mászásokkal tarkítja délutánjainkat. Azért választotta a délutánokat, hogy minél nagyobb nézőseregre tarthasson számot: olyannyira elbűvölte ugyanis a héten egyetlen vendégünket (valószínűleg meg is babonázta), hogy az úgy döntött „inkább egész nap szórakoztatlak és fotózlak Lőrinc, mit érdekel engem Diocletianus palotája, úgyis ott állt már 1717 évet, kibírja míg visszatérek, de Te…”.
Nagy haver lett a rókacica is, akit a Sparban vásároltunk, s bár a család egyetlen női tagja váltig állítja nővérével együtt, hogy márpedig ilyen állat a valóságban is létezik, eddig a google 1160 szervere nem akadt a nyomára. Ha esetleg valaki ellenben át tudna küldeni egy képet, nagymértékben hozzá tudna járulni megtépázott családi harmóniánk helyreállításához. Lőrinc szereti, az a lényeg.
Fontos megemlíteni azt is, hogy elkészültek első családi fotóink, melyek közül egy jobban sikeredettet most közzéteszünk.
Sajnáljuk, hogy már péntek van...
Megjött az első igazi vendég is, akire bár Lőrincünket bébiszitterként nem bíznánk rá, de fotókat ellenben kiválóan tud készíteni lakáson innen és túl. Ímhol küldünk hát nyájas olvasóinknak két példányt a sok-sok remekműből, péntekig még sok ilyen fog készülni.
A pénteket amúgy már nagyon várjuk...
Hát nem mondhatnánk, hogy lassan telt, de azért megünnepeltük Zadar főterén egy koffeinmentes szójatejes shakerattoval, illetve egy sörrel, mivel ma volt a Nagy Nap. Ezt hívják manapság úgy, hogy buli. Az első negyedév tény, hogy nem telt el nyomtalanul, hiszen a fejlődésnek határozott jeleit tapasztalhatjuk. Például a háromnegyed kilences hazaérést, már az „Úristen, milyen későn van” sikollyal kell lekövetni. Aztán ott van Lőrinc és a tehénke, akihez minden egyes tisztába tevésnél szókráteszi monológokat intéz babanyelven. Szereti kinyomni magát és minden kedves gyermekes barátunknak tudjuk ajánlani Sokota úr könyvesboltjában 30 kunáért kapható kinyitható, vízálló hajócskát, mely fekvőtámaszok közepette órákra tud nyugalmat biztosítani a viharvert szülői párnak.
Van pár jó haver például a holdacskás, illetve a napocskás csörgő (azért csak ez a 2, mert ennyi van), akiket már jól meg lehet fogdosni, rugdosni, illetve a fél kiló kosz elfogyasztásához már jócskán hozzájárultak. Na jó, azért abból a valószínűleg valahol 7,2 kilóból és 66 cm-ből, amit előreláthatóan a holnapi vágálás mutatni fog, kevesebb mint fél kiló még a kosz, de haladunk. A 74-es ruhák, pedig igencsak minimumelvárásnak tekinthetők Lőrincük által, legalábbis a fürdetőember kinyilatkozta, hogy többet nem hajlandó feszülős 68-as body-ba beleerőszakolni ordítós Lőrincünk tejraktáros végtagjait. Áginak meg senki ne mondja meg, de néha az is előfordult már, na de ezt hagyjuk, úgyse tudnátok magatokban tartani.
Ezúton hívnánk föl továbbá minden kedves olvasónk figyelmét az önkényesen kiválasztott társblogunkra: http://www.velenceibetyar.blogspot.com/
A Bankbiztonsági igazgatóság vizuális kielégítése érdekében előre szeretném közölni, hogy a cím ellenére csupán a halról közlünk ma este kompromittáló fotókat. Ma ugyanis egyrészt hatalmas vendégsereg járt nálunk, akik már-már a bántalmazás szintjéig fajultan bámulták szegény fiunkat, aki erre éles kacajokkal tudott csupán reagálni, szóval igazi kos-kosként teljesen másként viselkedett, mint azt elvárta volna az ember, amikor hat horvát nőszemély szoknyáját megemelve sikongatja, hogy „tako szlatko zsabice”*!
Ehhez természetesen itt kell 3 szoros hurrát mondani az anyafarkas/házvezetőnő/házitündér/mesterszakács-nak/nek/nek/nak, mert délután 5 órára minden elő volt rittyentve, mintha legalábbis nem frissgyermekesékhez jönnének a vendégek, hanem Rézi nénihez, aki 1 hónapja csak erre az eseményre készül, beleértve a kétféle süti elkészítését is. Az apafarkast csupán annyiban illeti dicséret, merthát emlékezzünk meg róla is egy percre, hogy Lőrinc nem ordít elviselhetetlenül, míg apafarkas próbálja álomba ringatni, illetve hogy tiszta a gemenc márkájú vaslap.
Ezen nagy teljesítményt nem is ünnepelhettük másként, minthogy együttesen bemásztunk a többszázezer mikroorganizmus részére élőhelyként szolgáló vízzel feleresztett nagy fehér élettérbe. Lőrinc ezt először kétkedve fogadta, mondván megyek én innen a retkesbe, merthogy nem itt szoktam fürdeni, de aztán a kezdeti problémákon átlendülve egy 180 fokos elfordítás megoldotta a problémát és akkor készültek ezek a fényképek is. Szemmel láthatóan élvezte. A 180 fokos elfordítás pedig nem azt jelentette, hogy fejjel lefelé…
*milyen aranyos kis békácska
Hát sok mindenről terveztem ma szót ejteni. Kezdjük például azzal, hogy Lőrincünk immáron átlépett egy fejlődési szakaszon és szórakoztatásra vágyik. Ennek megfelelően ne tessék meglepődni, ha valaki a zadari nyilvános garázs mellett elhaladván felnéz a második emeltre és ott az erkélyen félmeztelenül eszetlenül ugráló, éneklő emberkét lát, aki mindeközben fél kézzel próbál egy babakocsit tologatni, az ugyanis én lennék. Lőrincnek természetesen tetszik ez a mutatvány.
Kacajokat egyre többet hallani tőle, főleg az anyafarkas bagolyhuhogása tetszik neki, melyet általában teliholdas vigyorral szokott nyugtázni. A vendégjárás megkezdését követően túlesett a második beavatáson is, mivel ma meglátogatta a bankot, ahol legalább 220-an simogatták meg a mei-taiból kilógó lábacskáját. Azért csak ennyien, mert többen nem dolgoznak az épületben. A büszke szülők mája persze 5-szörösére hízott nemcsak a helyszínen kapott „jajj, de édes” bókoknak, hanem a vizit utáni gratula sms-nek köszönhetően is. A látogatást mindenesetre sokkal jobban viselte, mint a 36 fokos fürdővizet, mivel utóbbi esetén erős makákó üvöltésekkel adta kétségbeesett szülei tudtára, hogy apa, ez a víz egy fokkal hidegebb annál, mint amiben fürdeni szoktam!
Lehet egyébként, hogy túl sokat várunk el a gyermektől, de hát hogy a manóba ne tennénk, amikor ma felfedezte a lábát. Nem elég, hogy a korábbi apanyúl parát, miszerint nem használja a bal kezét, egyik napról a másikra változtatta történelemmé, ma vacsi közben azt vettük észre, hogy mivel a lógos baszok magasan vannak, de csak akkor csörögnek, ha az ember azokat noszogatja, ezért eszes gyerek lévén elkezdte őket rúgni, majd a végtagok hosszas szemi elemzésébe kezdett. Tiszta apja, nem?
Hát a bejegyzés címe lehetett volna anyafarkas ízekre szedése is, de erről majd később. Ismét egy meglehetősen főnökségileg hisztis hetet tudván magunk mögött, este vendégeinkkel nekiindultunk egy hatalmas sétának. Anyafarkas minden vágya volt egy képszög megszerzése a helyi vasboltban, így hát megközelítettük a többek által jól ismert (p) INA kutat, majd 
megállapítást nyert, hogy a képszög valójában szükségtelen és kétoldali ragasztóra van szükség. Hirtelen támadt kétségbeesést áthidalandó apafarkas a „menjünk át a kisbárkán Zadar óvárosába” ötlettel állt elő, mely anyafarkasnál első reakcióként a „biztosan jó 5let ez?” kétkedést váltotta ki. Sétáltunk, sétáltunk a kikötő mentén és a hajók méretének megfelelően (melyek növekedése fordítottan arányos a bárkától való távolsággal) nőtt anyafarkas feszültsége.
Először zsigerből lett elutasítva apafarkas Játszunk már egy kőpapírollót javaslata, majd elhangzott a nem túl erős a szél kérdés, kicsit később pedig az ezt én azért megvétóznám kijelentés is. Az Agram yachtja előtt már a kisebb kétségbeesést kiváltó mi történik, ha beleesünk (mármint Lőrinc és én) a tengerbe kérdésre kerestük a választ (ez a sajnálatos esemény tudomásom szerint eddig józan emberrel nem történt meg) , majd pár másodperccel később a veszedelmes, akár 20-30 cm-re is felcsapó viharvert hullámoktól rettegtünk, már már könnyezve.
Ennek ellenére, apafarkas mindent átható nyugalmának köszönhetően, 10 másik turistával együtt meghódítottuk a narancssárga veszedelmet, az 50 éves dalmát evezősünk pedig biztos kézzel evezett át minket a nehézségeken. Szóval Lőrincünk ma tengerre szállt…
Salii időnknek sajnos vége szakadt, sajnos ilyen az amikor eljön a szabdaság vége... Azt hiszem a kiváló szigeti dalmát létet még tudtuk volna mindannyian élvezni egy hétig legalább. Se TV, se internet, a legnagyobb esemény az esti kompérkezés, illetve a lavóros fürdetés, melyet Lőrincünk olyannyira megszeretett, hogy ma este kifejezetten fennhagon, morcoskodva, már-már ágállva tiltakozott a gyerekkáddal szemben. Azért egy két élmény még hátramaradt a megosztandó részletek közül. Ilyen az első sör
illetve a telihold:
Minden nyájas olvasónkank kívánunk ezzel jócakát.
Továbbra is Saliból jelentkezik a dugi otoki híradó. A napok az apartman, strand és Bočac grill Szentháromság terében telnek el (a község méretét tán jól szemlélteti, hogy ez utóbbi kettő egy helyen található a két legtávolabbi pont pedig 200 m távolságra helyezkedik el). Lőrinc mindeközben határozottan eldalmátosodott, az van ami éppen van, és az pont úgy is van jól, ahogy: ha enni adnak, hát eszek, ha letesznek és van fölöttem lógós basz, hát lökdösöm (külső szemlélő részére jobb kézzel tudatosan, bal kézzel inkább csak ösztönösen lökődnek a mackók, illetve a világot jelentő gömbök), ha visznek, hát megyek (bár ez utóbbiban valójában nincs sok választása), ha bekapcsolják Raimond Lap (áldott legyen az Ő neve) Sleeping baby c. albumát, hát alszom. 
Megvolt egyébként az első olyan igazi nyakig betojás, Liberóban. Mindezt kétszer egymás után, úgyhogy ma reggel kétszer, sőt háromszor volt teljes átöltöztetés. A reggeli szokásost, „na jó kicsit több volt a pisi”, kiszaladt mondattal még nyugtáztuk, azonban azt már nem tudtuk mivel magyarázni, hogy a tisztába tevést követő 3. percben a háta közepén irdatlan barna folt éktelenkedik, mert az ugye elvileg nem lehet ott. Az ágytakaró gondos átvizsgálását követően azonban megállapításra került, hogy a probléma nem lehet külsődleges, tehát a folt csak belülről eredeztethető. Ez volt az egy hétre hozott utolsó rugdalózó… Ergo ma mostunk (én a kagylós nadrágjaimat, Ágnesem babacuccert), illetve a törölköző, melyet Lőrincünk a hét folyamán használt volna, szintén egy tekintélyesebb méretű odafigyelésben részesült az este folyamán. Reggel óta József Attila: Mama c. verse visszhangzik a fülünkben, illetve áttértünk a Babylove pelusra tartós teszt céljából.
Itt töltött időnk 
tapasztalata egyébként, hogy rugalmasságunk egyre magasabbra hág. A babakocsit immáron 5 napja nem használjuk, tehát legközelebb otthon marad (legalább nem kell a kombi). A pelenkák/kis kendők tisztításánál a mosás, öblítés, szárítás funkciókat lecsökkentettük bizonyos esetben a szárításra, elsősorban apafarkas hajlamos a reciklálásra (szaglása kevésbé kifejlett). A szárítás sok helyen megoldható, hátizsákon, tengerpartom fenyőfára rögzítve két úszás között, stb.
Hát homeless-ék úgy döntöttek, hogy kikeccsölnek kicsit a Dugi Otokra, mert Zadarban egész héten át rossz időt mondanak, különben is főnököm szavaival élve, Horvátország 70%-a sztrájkol a héten, tehát miért ne tennénk mi is így. Két éjszakán és két nappalon át folyt ám a nagy pakolás, de ennek köszönhetően vasárnap, indulásunk napján, nem is kellett ám semmit csinálni, unalmamban elmentem pelenkát venni a boltba, hogy legyen akkor is, amikor hazaérünk. Viszont ezúton üzenjük, hogy egy teljes hétre el lehet férni 1 hátizsákban és egy bőröndben, 1 család 2 hónapos gyerekkel...Nehogy bárki be merjen hozzánk állítani nagyobb csomaggal!
Vasárnap ellenben, miután Lőrinc két kézzel felnyomta magát, négy dologra rájöttünk: a kombi autókat nem véletlenül találták ki, azt hiszem szólok is a beszerzési főnöknek, a liberos pelenkacsomag kiválóan alkalmas komplégkondi nyílás takarására, kompra gyerekkocsit felcipelni nehéz, illetve a 2 hónapos gyerek nem örül a helyzetváltoztatásnak, különösen nem időjárási fronttal egybekötve nem örül neki. Anyafarkas fel is vázolta a másnapi hazautazás halovány lehetőségét, melynek megfelelően nem is vettem karton szénsavas ásványvizet a hétre, illetve kétségbeesve rohangáltam a hálószoba bambi-s gyerekágya és a zöld színű, valaha szebb napokat látott és más célra használt, fürdető lavór között.
Mára már kialakult a rendszer. Egyrészt a lakásban kiszelőztettük a beleült molyirtószagot és saját illatanyagunkkal láttuk el a szoba minden egyes sarkát – hiába minden embernek a saját szaga a legotthonosabb. Aztán az előbb megemlített szétesős, sokat próbált (valószínűleg az 1751-es török támadás – avagy dugi otoki csata, amikor egész Sali lakosságát rabszolgává tették a muzulmánok - idején készített) bambis gyerekágyat lecseréltük egy jó alaposan körbebástyázott, keménykötésű normál ágyra. Valószínűleg az ágy egy négyzetcentiméterre eső vizelettartalma alacsonyabb.
A nap is kisütött, melynek Lőrinc annyira megörült, hogy hirtelen éhségében hangorkánjával elzavarta a részeg franciát az étteremből, ahol vacsiztunk. A mosogatószivacs ugyan továbbra is hiányzik a teljes boldogságunkhoz, azonban a szobai kilátás a sali-i öbölre, illetve a Bočać grillben elköltött rántott tintahal vacsora (illetve a holnapra megrendelt ispod peke birka gondolata) valamint a Lőrinces én nyakkendőmös (my tie-os, alias mei tai, de annak semmi értelme) szigeti séta a napsütésben, némileg kárpótol. Mivel Ágnesem is olvassa a blogot, ezért ide is leírom, hogy a pincérrel egyeztettem olyan meglepetést, melynek remélhetőleg örülni fog a birka után, és mely meglepetéshez használt alapanyagnak aztán hosszútávú előnyeit is élvezni tudjuk majd egész héten át, egészen a 2. házassági évfordulónkig. Vénülünk.
Lőrinc egy hős. Ma megkapta a hepatitisz elleni oltását, illetve vérvételen is voltunk. A térdkalácsban is remegő anyafarkas nem is bírta nézni a folyamatot, szóval a büszke apára, azaz énrám hárult a lehetőség, hogy lefogjam a fiamat, aki először szótlanul, majd kevésbé türelmesen tűrte, hogy egy 40es banya tövig mártsa combjában a keresztesek bárdjához hasonlatos injekciós tűt. Szintén ott lehettem azon szerencsés pillanatban, amikor a nyugdíjkorhatár előtt álló horvát nővérke megemelvén henteskését lemészárolta a fiam jobb gyűrűsujját, hogy szívtelenül megcsapolja, amúgy nem túl bőséges, vérállományát. A folyamat egyébként az injekcióhoz hasonlatos volt. Hazaérvén aztán el is mesélte folyékony babanyelven (mert már az is megy) eznapi eredményét az uncsitesónak, hogy na figyelj csak öcsi, én ma azt csináltam, hogy...
A dokinéni asszisztense egyébként megállapította, hogy fiacskánk 10 cm-t tett hozzá kiinduló magasságához és mindezt havi 1350 g-os átlagos súlygyarapodással tetézte!
.jpg)
Először is ezúton köszönjük a koszmós hozzászólásokat, melyek egész biztosan hozzájárulnak majd Lőrincünk hosszútávú pozitív jellemfejlődéséhez. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a mai nap engem a sors és munkáltatóm, illetve a magyar GDP növelése kis hazánkba szólított egy rövid, 24 órás túrára mely alatt nagyon sok minden történt. Először is családunk ruhatára nem kis mértékben bővült. Másrészt Németország, a Mikszáth téri kivetítőn nagyon megverte az Ausztrálokat. Harmadrészt, családunkat meglátogatta Rodin. Csak egy kis időre szaladt föl, mert ahogy meglátta Lőrincet, azt mondta, hogy nagyon kell sietnie, hogy még megalkothassa a Lőrinc ihlette szobrát. A Kép mely Rodint is megihlette itt látható, a motívum alapjánt készült szobor pedig itt: www.musee-rodin.fr/
Tudatosan hagytam most ki, az első megjegyzést, merthát nem tudni mikor is volt az első közös az uncsitesóval. Az biztos, hogy ez az első olyan, amely meg lett örökítve. Photoshops tanulmányaimnnak köszönhetően, pedig biztosíthattuk azt is, hogy bizonyos részek eltakaródjanak.
Mint a képek is bizonyítják, megtörtént hát a második uncsitesó találkozó. Második, mert Berzsiánnal tavaly augusztusban már találkoztak (még pocakban) és második, mert az apai ági (kis Ával) már megtörpént korábban.
Végre a teljes családról is tudtam fényképet készíteni, a Patkány ugyanis eddig kimaradt. Ha a kép alapján esetleg valakinek van jó ötlete koszmó ellen, azt kéretik megküldeni nekünk a kommentek között.
A koszmó elleni harcban eddig koszmó 2 mi 0. Vettünk ugyanis egy kiváló Francia (sicc) koszmó elleni sampont. Bekentünk a kicsi fejét, hát ordított, de mint a sakál. Mondtuk biztos nagyon fáradt/éhes mert hosszú volt a nap. Következő nap már nem volt meg a samponnal kapcsolatos 1 perces türelem sem, rögtön jött az ordítás. Harmadik nap, sampon nélküli normál fürdetés, mosoly, vihorászás. Szóval, ha esetleg valaki azon gondolkodna, hogy bármilyen francia terméket vásároljon, ne tegye, különösen ne koszmó elleni sampont.
Direkt választottam ám ezt a nagyszülő-elmeösszecsavaró és mintegy félrevezető címet, elvégre mégsem adhattam olyan blogcímet, hogy a második strand. A fürdés pedig természetesen most az én első fürdésemre vonatkozik a 19 fokos vízben, ugyanis nem kevés, azaz 4-5 órás diskurzust követően eldöntöttük, hogy a tegnapi balkán-strand után ma kipróbáljuk, milyen is az igazi.
A Zadar környéki strandoláshoz egyébként elengedhetetlenül szükségesek az alábbi kellékek (melyeket persze magunkkal vittük), úgysmint:
1. 4-5 órás felkészülés gondolatban
2. tényleges félórás készülődés (avagy apaszamár pakol és cipekedik, bár különös dicséret illeti meg a szintidő végett)
3. fényképezőgép
4. víz
5. napszemüveg
6. váltóruha
7. előre összerakott gyereksétáltató csomag (tisztába tevés, stb)
8. babakocsi
9. 50 faktoros napozókrém
10. 2 db törölköző
11. 1 db nagypléd felnőtteknek
12. 2 db kispléd porontynak
13. könyv a nyugodt tengeri pihenéshez
14. tengerparti sörtartós kisszék
15. cumik obégatás ellen
16. hideg ellen kiskabát
Ami itthon maradt:
1. narancssárga esernyő napernyő funkcióval
2. billegős gyerekpihenő (na majd még azt is cipelem felkiáltással)
Amit ebből használtunk ténylegesen: 1-8
Ami csak ott volt nálunk, de még most is a hátizsákot nyomja: 9-16
Azt, hogy mit miért nem használtunk, mindenkinek saját képzelőerejére bízom, a 13-asat csak azért nem, mert nem volt kedvem olvasni…
Na akkor, most azzal kezdeném, hogy mutattuk e már az erkélyről a kilátást?
Na és akkor most tegye fel a kezét, aki nem utál. Azért valaki elengedhette volna az egeret, de mindegy… A lényeg, hogy ezen kilátás mentén s
trandoltunk ma egy fiúsat, mármint Lőrinc meg én. Miután kifáradtunk a délelőtt folyamán a különböző lakásszépítészeti tevékenységekben, úgy döntöttünk, hogy strandolunk egyet. No, hát nem úgy kell elképzelni, hogy Lőrincet rögtön bedobtuk a mélyvízbe, hanem csak amúgyan balkánosan. A vizet momentán a pelusokból felszabaduló pára, illetve a felmosó vödörben lévő maradék szolgáltatta, napsütésben ellenben nem volt hiány.
Tegnappal ellentétben, amikor be kellett menekülnünk 10 csepp eső elől egy kávézóba, ahol is megtudhattuk, hogy a helyi alkesznek elege van abból, hogy naponta 2-szer jár le a boltba, mert egyszerre sosem tudja megvenni a szükséges állományt (ja meg így kétszer dobhatja be az „igyak mán egy fröcsikét, ha mán itt vagyok” mondatot a 
pultnál), illetve hogy a pincérnőnek a fia jó alvó volt, ellenben a lánya sajnos nem. Kisváros, no.
Fontos hír még, hogy Ágnesem shoppingolt magának egy új cipőt, ellenben a bolt, ahol kinéztem egy farmer rövidnadrágot, immáron harmadjára nem fogadott büszke vevői lajstromába. Először, balga mód, azt mondtuk, hogy á nem zavarjuk szerencsétleneket záróra előtt 5 perccel. Aztán másodjára pont belefutottunk a fél1 és 5 között megtartott ebédszünetbe. Hát harmadjára már okosabbak lettünk volna, de aznap cselesen fél 12-kor kezdték meg az ebédszünetet. Augusztusban kezdődnek a leárazások, addig meg maj’csak. Jut eszembe inkább, igyak már egy fröcsikét, ha már itt vagyok…
Hát az egész azzal kezdődött, hogy az augusztinánus rendi apáca Liège-i Juliana isteni sugallatra hivatkozva fordult az eucharisztia-ünnep létrehozása érdekében a tudós dominikánus St-Cheri Hugóhoz, Jacques Pantaléonhoz (a későbbi IV. Orbán pápához) és Robert de Thoret liège-i püspökhöz. Hogy rövidre fogjam, apácánk egy foltot látott a holdon és a tudós szerzetesek összeülvén megállapították, hogy nem boszorkánysággal van dolguk, hanem Liège-i Juliana látomása azért van, mert aznap amikor a foltot látja minden évben, még nincs ünnep. Beiktatták hát Úrnapja ünnepét, IV. Orbán pedig, nem kis intermezzot követően, mely magában foglalta azt is, hogy egy zarándok cseh pap megtörvén a kenyeret, vércseppet hullajtott az ostyaabroszra, el is rendelte, hogy minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartassék meg az Ünnep. Ennek köszönhetően Trinidad és Tobago mellett többek között ma Horvátországban is munkaszüneti nap van.
Munkaszüneti nap lévén tegnap este megbeszéltük, hogy mivel fáradt vagyok mint az igásló, végre itthon kialhatom magam, úgyis mint Ágnesem és Lőrincünk azt mindig teszik, reggeli utáni 2-3 órás utószuszival. Hát mikor kelt ma Lőrinc?
7kor. Ennek köszönhetően vettünk ma 4 kilót a zadari riviéra a legfrissebb rákjaiból és kagylóiból, illetve fél 11re már itthon is voltunk. Igazi nyugdíjas tempó, kicsit lökdösődnünk is kellett Davor bácsi és Ivana néni között, hogy 
besoroljunk az áruért!
Ellenben Őurasága most persze alszik. És mivel, ha még egyszer meg kell hallgatnom Vita Ildikó Ibolyavirág című albumát valószínűleg kiugrom a 3. emeletről, betettem a két legutolsó Bon Jovi albumot, „ha ő úgy hát én is úgy” címszóval. Ez aztán roppant mód kizökkentette mindennapi tevékenységeiből: úgy alszik, mint akit fejbe vertek, Bon Jovira is. És mindezt azért, mert Liège-i Juliana foltos holdat látott 1208-ban…
Már megint egy hete semmit nem írtunk, no nem mintha nem lenne elég történés, hanem éppen azért. Kárpótoljon hát mindenkit ezen naplemetés, surlófényes (azt hiszem így mondják) mosoly.
Történt például, hogy családunk idősebbik férfitagja elment Dubrovnikba, mert úgy adódott, hogy el kellett menni, erre jól itthon maradt a család másik 66%-a, ezzel elkezdve a mélyvizet, hiszen eddig Ágnesemmel mindig volt itt valaki, Hát most nem, de jól úsztak a mélyvízben, nem úgy mint az egyszeri cigány fia... Sőt, amire hazajöttem gyakorlatilag befejezték az átköltözést, na jó a takabanya is segített, mégha némely kérdését, pl. hogy az órát miért nem raktuk 20cm-rel feljebb? nem is éreztük helyénvalónak...
A mai vágáláson egyébként a fiatalúr már 6 kilót mutatott, igaz ruhástul. Valószínűleg kisebbségi komplexusa lehetett születésekor, mert mind súlyban, mind cm-ben kevesebbel született egy átlagos dalmátnál (van olyan gyerek, aki 4,7 kilóval születik, csak győzze az anyja kinyomni). Hát most már nagyobb náluk. Ha esetleg valaki ajándékot akar küldeni, hát 62-eset már ne küldjön. Ismerve a magyar posta tempóját inkább a 74-esre tessék célozni, nagy hibát nem azzal már nem lehet elkövetni. A növekedésben egyébként mi is kivesszük keményen a részünket, egyrészt továbbra sincs hiány a tejben folyó kánaánban, másrészt szívesen alszunk gyerekkel, illetve ő is rajtunk (fordítva nem próbálnánk még meg). A mai apás napon egyébként úgy érzem megváltoztatott gyermekem: igazi énemet hozta ki belőlem, amikor a Tavaszi szél... című nem eredeti magyar népdalt már 100-zadszor énekeltük el és őurasága még mindig nem aludt, hát átköltöttem: "Kicsi Jedi Sith-et gyilkol, Virágom, virágom, Gonosz erő onnan iszkol, Virágom, virágom."
Megvolt az első vendégünk is (kapott dalmát sonkát, sajtot, meg Pubi féle durva kalóriás csokitortát), illetve durvultunk már az óvárosban többször is. Durvulás alatt most azt kell érteni, hogy reggel bementünk és este jöttünk haza, sőt neadjisten ÉTTEREMBEN EBÉDELTÜNK!!! Igen, igen, merthogy Lőrincünk ezt is megengedte nekünk, igaz részünkről is némi flexibilitás vált szükségessé, például hogy hogyan lehet pelus alatt gyereket etetni a zadari Riván, padon, illetve hogy a Pet Bunara étterem egyik padján hogyan lehet feltűnés nélkül gyereket tisztába tenni, két adag ArtiCsókás tészta elfogyasztását követően (vajon az ételt Ági valamely eszkimó rokona hozta be Európába?). Képet sajnos nem tudok ezen eseményről, mert őlustaságai, azaz sógor és nővérem, nem küldték el nekünk toldacuccot.hu-n keresztül...
Hát igazán sok minden történt az elmúlt időszakban. Például nem volt időnk blogot írni, illetve időnk még csak lett volna, ha
De mind a 3 megtörtént. Itt volt továbbá a nagyszülők másik 50%-a, illetve Pubiék is, akik segítségével ementális sajttá tudtuk változtatni a fő, illetve mellékfalakat, és akik nélkül nem írhatnánk most ezt a blogot az új kecóban, ezekkel a fényképekkel. Aprópó új kecó, sokkal kényelmesebb mint a régi és végre ki tudom nyújtani a lábam az ágyban. Vannak apró örömök az életben, nekem egy 190 cm-né
l hosszabb ágy, illetve reggel a lábgörcs nélküli ébredés már az tud lenni. A hathatós segítségek ellenére még mindig úgy élünk mint a varsói homelessek 1945 január 18-án. De a különböző zacskók tartalmát már kezdjük átlátni és a hálószoba megközelítésének is megvan az úgynevezett "taposóakna ugrás" módszere. Akinek a gyerek a karján nyugszik, az már level 2-n fut.
Ma egyébként voltunk csipőultrahangon, ahová kedvenc doktornénik utalt be. Kaptunk is időpontot rögtön június végére, amit némi kapcsolatépítést követően sikerült letornánsznunk most szombatra. Na hát nem is volt abban
köszönet (mármint mi megköszöntük, de a helyi dokik azért éreztették, hogy na a csókosékat még szombaton is, amikor lehetne nézni helyette pl az Ugly Betty-t ügyeletidőben). No mindegy, márcsak egy hónap a szélespelus, avagy az "apák megkeserítője", mely a legrosszabb gyereköltöztetési eszköz a hosszú ujjú bádi után.Legalább meg tudtuk, hogy már rövid ótózás után is (3mp) bealszik autóban ezen láb tulajdonosa, mely mindenesetre jó előjel hazautazásainkhoz.
Az uncsitesók (mármint Levi, meg Szonja) egyébként máris elfogadták a fiatalurat, bár kissé nehéz volt meggyőznöm Levit, hogy nem, nem kell Lőrincnek felvennie a Brumi nevet. A Lőrinc és az új hűtőszekrény című fénykép még nem készült el, hűtőszekrény ugyan van és műxik is, csak nehezen megközelíthető, ellenben itt a bizonyíték, hogy a gyermek modern tudományokra való oktatása megkezdődött, MEG-KEZ-DŐ-DÖTT!!!!!
Meglestem ugyanis ma este a fiamat (na jó, a fiunkat, mint ahogy azt a Vukban is mondják). Lényeg, hogy titokban meglestem míg a párom a fürdőben szépítkezett. Ezalatt a röpke időtartam alatt, azonban több felfedezést sikerült tennem, mint Kolumbusznak, amikor a partra lépett (ő ugyanis akkor csak egy felfedezést tett, szemben az én mostani hármammal).
Először is tokásodik, jól látható kis hájacska fityeg máris az álla alatt, melyet eddig nem láttam.
Másodsorban horkol, no nem annyira mint azt egykori szobatársam tenné, és nem is annyira hangos mint egy alapjáraton járó IFA motor, de elegendő ahhoz, hogy az előbb már említett párom a fürdőszobából kilépvén azt kérdezze: Te horkolsz? (nem, nem, ezt a kérdést bizony nem Lőrincnek tette fel)
Harmadsorban felfedeztem, hogy tud motorozni: jobb kézzel húzza a gázt, bal kézzel szabályosan kuplungol. Nem véletlenül választotta ki azt a Ninját! (lásd: napfiver.blog.hu/2010/04/27/elso_meret).
Képeket majd holnap. Érdemes lesz visszanézni, mert lesznek olyan érdekességek, mint Lőrinc és az új hűtőszekrény.... (lásd: napfiver.blog.hu/2010/05/11/elso_furas)
Mondanom sem kell, hogy két darab percenkénti 600 fordulatos Bosch fúró sem ugrasztotta ki a nyulat a bokorból, akarom mondani Lőrincünket álommanóval való társalgásából. Ma ugyanis elkezdtük az új lakásunk, ennek megfelelően új vendégszobánk berendezését. A mai napi termés 44 darab tipli falba helyezése, mely termés a nagyszülők és az Ikea áldásos közreműködésével született meg. Aki pedig az Ikeás sötétítőt kitalálta, na azt mesztelen seggel kellene végigverni a sivatagon, de legalábbis arra kényszeríteni, hogy napi 24 órában ilyeneket szereljen a vasbeton falra.
Itt kell megemlítenem azt a "virtust", mellyel házigazdánk próbál "mindent megtenni érdekünkben, hogy nekünk a legjobb legyen". Szóval Február 15-e óta mindig a jövő héten költözünk, illetve lesz kész a ház. No a ház már készen van, sokan be is költöztek és végre a konyhabútor is megérkezett hozzánk, kisebb hibákkal. Pl nincs sütő, vagy hűtőszekrény. No de nem panaszkodunk, tegnap még csaptelep sem volt, ellenben ma már van. Randa, de a víz folyik belőle, tehát a célnak megfelel. Fontos továbbá kiemelni, hogy minden a kéréseinknek megfelelően kerül leszállításra, pl amikor megrendeltük a Wenge színű beépített szekrényt, meg is hozták: a cseresznyét. Illetve a 3 szekrényből 2-t. No de legalább a mai asztalosaink korrektek voltak, igaz őket mi fizetjük. Nagy különbség! Köszönjük kérdésteket, de nem költöztünk még be ennek megfelelően.
Amikor egyébként a kérót szépítgettük néha-néha felsírt Lőrincünk. Anyu ilyenkor mindig ki is ment az erkélyre és szépen visszaaltatta. Na így el is telt 4 óra, amikor is kezdő szülők révén eszünkbe jutott, hogy nem-nem most Lőrinccel már nem tiplit megyünk venni a vasboltba, hanem enni kéne egy keveset. Ágnesem pedig igazi tejjel folyó kánaánt bocsátott Lőrinc rendelkezésére, aki ezt egy újabb 4 órás, jelenleg is tartó alvással hálálta meg (bár gonosz mód felriasztottuk egy kád melegvízzel, de szemmel láthatóan ez nem riasztotta el - nagyon nem).
Csütörtöktől szabi, melynek köszönhetően jelentősen megnő az egyfőre eső Metallica koncert résztvevők száma a családban (33%-kal), illetve újabb frissítések várhatóak! Jé, tényleg:
Ma csupa jó dolog történt velünk. Egyrészt Lőrincünk úgy néz ki újabb fejlődési szakaszba lépett, ugyanis iszonyatosan dönti magába a tejet. Ha nem lenne elég a szokásos 110gram, hát szimplán nyösszent kettőt és máris megkapja a második 110 grammját is. Igazi dalmát lesz, mostmár biztos: nincs az a kajamennyiség, melyet önnön elégedettségében ne tudna elfogyasztani.
Az alvás ezzel szemben szimplába kezd fordulni. Azt ugye eddig is tudtuk (vagy, ha nem, hát most már tudjuk), hogy nekem korábban sem okozott alvási nehézséget Lőrinc, de most már Ágnesemet is csupán egyszer ébreszti a denevérek és baglyok által is kedvelt időszakban. Mondanom sem kell, a gyermek most is alszik, a fent említett kemény munkát követően.
Szintén jó hír, hogy kettesben is sétáltunk a városban (falra csavarozható karnistartót kajtattunk). Namármost ezt a nem szakavatott szemnek úgy kell elképzelni, hogy adott egy anyafarkas és egy apafarkas. Apafarkas nyakán fényképező, hogy el tudjuk magyarázni a helyi erőknek a céleszközt (most már tudjuk, hogy noszács, dehát az autó csomagtartója is noszács, meg a pénzszállító emberke is lehet noszács, igaz azt hívják teklicsnek is). Szóval ott lifeg az Olympus és vidáman ugra-bugrál (mármint az apafarkas), hogy hurrá, hurrá 
kettesben, napsütés, romantika, egy fagyi esetleg közös kávézás reménye, éssatöbbi... Anyafarkas ez időben először csak elmélázik ("Jajj, mi lehet Lőrinccel?" TTT*: 5 perccel indulás után, az első bolt után azonban rögtön 3asba kapcsolunk, anyafarkas homlokán ráncok jelennek meg "Ugye nem ébredt fel?" TTT*: 10 perccel indulás után. A romantikus séta kb közepén immáron apafarkas nyelve valahol a térdeknél lehet, nyálképződés csökken, enyhe vízhiány lép fel, anyafarkas ellenben: "Sietni kéne, még a végén nagyon sírni fog szegény" TTT*: 20 perccel indulás után. A 2. boltból való visszaút (avagy romantikus séta) immáron a kenyai maratonfutók által produkált kényelmes kocogássá fajul (tiszta öröm, hogy a kollega nem lát meg mindket, így nem kell leállni beszélgetni, "Nem tudok másra gondolni" TTT*: 30 perccel indulás után), mely kocogás egy Micheal Johnson által is megirigyelhető 4*100 m-es sprinttel zárunk és anyafarkas idegszállainak utolsó erejével tépi fel a bejárati ajtót, ahol is az a korábban elképzelhetetlennek tűnő kép tárul fel: Lőrinc alszik és anyám 3,9 méterről nézi.
Este a Baumaxban 20:57 perckor megvettem a noszácsot...
Több fajta tengeri jelzés létezik (mint öreg tengeri medve, 4 éves jól megérdemelt tengeri jártassággal) én már csak tudom. No, hogy ne vesszek el a részletekben az egyik ilyen tengeri jelzés a sajnos csak nappal használható karjelek (éjjel ennek megfelelően csak a fényjelek működnek, de erről majd úgy 2-3 év múlva). Lőrincünk ma úgy döntött, hogy egységes karjelzéseket használva a Beli Monostir és Vela Luka kompokat besegíti a kikötőbe. Hála a Jó égnek, sikerült lencsevégre kapnunk a folyamatot és bár a Vela Luka kapitánya megeresztett a kikötés után egy "jebem ti picsku materi"-t, mely horvátul annyit tesz, hogy kösz haver a segítséget, valószínűleg nem látta elég jól a bal kéz lendítéseit. A hatalmas teljesítményt, Lőrincünk új haverjával, Alfonzzal ünnepelte.
Hír értékű továbbá, hogy ma kipróbáltuk a cumit: úgy néz ki menni fog neki (mármint a cumizás), de tekintve, hogy a sírás állandó továbbra sem haladja meg a 2,1%-ot ezért nem fogjuk erőltetni. Hír értékű lehet az is, hogy megérkezett a nagyszülők komplementer 50%-a és Lőrincünket nem nagyon viselte meg a váltás, a jugó annál inkább. Egész nap fájt a fejem, valószínűleg ő is hasonló élményeket élhetett meg tegnap este, mert nyűgös volt picit, melyet élete leghosszabb alvásával (4,5 óra) kompenzált.
Szintén fontos megjegyeznem, hogy megvan a pediáterünk, a gyönyörű vezetéknévvel megáldott Dr. med. Silvana BAKMAZ (nem, nem, a második "a" nem "á", hanem "a"). Állítólag a doktornő Zadar egyik legjobb gyerekorvosa, gyakorlatilag nem lehet hozzá helyet kapni és mi is csak azért tudtunk bekerülni, mert a kórházi főnővér beajánlott bennünket (mikor Ágnesem beköszönt az "EEEEjjj, Dobár Dán" köszöntéssel a doktornő asszisztense már hozzákezdett volna a "Jajj kisangyalom, nálunk aztán semmi hely nincsen, soha, de most aztán meg végképp" monológba, amikor hirtelen felrémlett "Honnan is van maga? Á, a mágyáricá, ja magának fenntartottunk egyet, a főnővér szólt..." szóval kapcsolatok, kapcsolatok és kapcsolatok...
Ágnesem is jól van, itt a bizonyíték:
Hát töredelmesen be kell vallanom, a cím némileg sántít, hiszen Lajos, azaz a boldog nagypapa, immáron másodjára van itt, de hát akkor is jól hangzott, hogy első Lajos. Ezt a szokásos módon meg is ünnepeltük, azaz reggeli után besétáltunk az "Ó" városba, a piacra, 
az Ági kapott szép (Lőrinc plédjéhez, a kávézó párnáihoz illetve a választások győzteséhez illő) virágot, és teljesítményünkben elfáradván megpihentettük kivénhedt tagjainkat 1-4 (természetesen) szójatejes capuccinoval a Kalelarga kávézóban. Hiába, nem mi változtatjuk meg a szokásainkat, hanem a gyerek szokik majd bele. Lőrinc jól tűrte a sétát és a meleget is, mert hát kifejezetten rövidnadrágos napjaink vannak már, úgyhogy a szülei (mármint mi) végre kéz a kézben sétálhattunk - 2 hét kihagyás után ez kész felüdülés volt. Találkoztunk is kollegákkal, akik megkérdezték, hogy mi már így kettesben sétálgatunk a gyerek meg sehol, mire szétnyílván megmutattuk a hátunk mögött kullogó nagyszülők 50%-át, illetve Lőrincet. Meglepődtek, elvégre hát ugye egy hónapig sehova... (lásd:napfiver.blog.hu/2010/04/29/elso_jeti)
Jajj, majd elfelejtettem, átléptük a bűvös négyes határt, azaz a tegnapi vágáláson (horvátul is "vagati" a méredzkedés (na ennek mi a helyesírása?)) már 4010 grammot nyomott a kis szumó. Ha valaki követi a blogot, akkor se tudná kiszámolni, hogy ez az átlaghoz képest 2*es gyarapodást jelent, azaz napi 57,14 grammot az elmúlt héten. Nemhiába eszik ennyit a kölök, a növekedés és kerekedés nagy meló. A kerekedés tehát alakul, a centi pedig 4,7%-os növekedést mutat röpke 2 hét alatt. Igazi dalmát kosaras, természetesen minden apai büszkeség nélkül.
Szintén a tegnapi nap fejleménye, hogy a babakocsi jól gurul a lejtőn! (A nagypapák szívszélhűdését elkerülendő közlöm, hogy jól követtem a gyerek gyorsulását a lejtő aljáig, aholis megálltunk és boldogok voltunk). Repülünk...
Utolsó kommentek